Az egészségügyi területen történő haladások három egyszerű feladatot fejlesztettek ki, amelyek által csupán egy hét alatt elérhető a tökéletes vérnyomás (120/80)

Tudd meg, hogy néhány egyszerű módszer és recept segítségével, hogyan lesz vérnyomásod normális értékek között

Folyasd ennek olvasását, hogy megtudd pontosan, hogyan érheted el, természetes módon, mellékhatások nélkül, hogy vérnyomásod normális értékek között legyen!
Kedves barátom, úton vagy afelé, hogy megismerj egy olyan alternatív módszert, amely által gyorsan és tartósan normalizálhatod a vérnyomásodat. Nem számít, mi okozza a bántalmaidat – hogy genetikai okokból, a magas koleszterinszintből, a stresszből kifolyóan, vagy más miatt magas a vérnyomásod – mert azok a gyakorlatok, amelyeket a következőkben ismersz meg, segíthetnek rajtad! Sőt, ezek a gyakorlatok…

  • Nem okoznak mellékhatásokat
  • Egy hét után fejtik ki hatásukat
  • több mint 88,7%-ban hatékonyak azok esetén, akik kipróbálták
  • Csupán néhány percet igényelnek naponta
  • Nem igényelnek táplálék-kiegészítőket vagy külön étrendet
  • Olyan egyszerűen végezhetőek, hogy bárki kipróbálhatja őket
  • Tartós eredményeket biztosítanak
  • A vérnyomás lecsökken és normális értékek között marad!
Ez messzemenően a legegyszerűbb, legkönnyebb és leghatékonyabb módszer arra, hogy folyamatosan normális értékek között tartsd vérnyomásod anélkül, hogy mellékhatások keletkeznének, amelyek a többé vagy kevésbé kétes tabletták esetében, a csomaggal együtt járnak.

És hidd el nekem… Majdnem az életembe került ez a felismerés. A nevem Fekete András, elismert kutató vagyok az egészségnek a természetes és naturista módszerekkel történő helyreállításának területén. Cikkeim számos országos újságokban és weboldalakon kerültek közlésre, egyeseket lefordították, és külföldön is közölték. A következőkben azt fogom megosztani veled, amit tévedésből fedeztem fel, miközben 30 éven keresztül magas vérnyomással küzdöttem, ez a módszer természetes módon csökkenti a vérnyomást . Amit felfedeztem, olyan könnyű, egyszerű és egyben olyan hatékony, hogy elhatároztam, összeállítok egy programot, amely a jelenleg rendelkezésre álló statisztikáim alapján az esetek 90%-ában, kevesebb, mint egy hét alatt segített azoknak, akik követték. Ketyegő bomba voltam, ahogyan te is most.

Vérnyomásom értéke általában 185 és 129 volt. Az orvosi könyvek szerint már rég a túlvilágon kellene lennem. De nekem már csak ilyen a természetem, csökönyös. Úgy tűnik, nem ok nélkül. Mert csökönyösen kitartottam. Az egészséges életmód is nagyon sokat segített. Megfelelően táplálkoztam, naponta fizikai gyakorlatokat végeztem és néhány pillanatot szántam magamra, hogy kikapcsolódjak. Viszont mindezzel együtt, semmi nem segített a magas vérnyomás tekintetében. Megszoktam, hogy minden nap megmérjem a vérnyomásom. Van, aki azt mondja, ez paranoia. A számok viszont alátámasztották szokásomat, mert a vérnyomás ezzel és az aggódásommal együtt nőtt. Nem feltétlenül azért, mert aggódtam, hogy nem leszek az élők sorában, inkább azért, mert féltem, hogy feleségem és gyermekeim el fognak veszíteni.

Csodálatos családom van, és ezúton szeretném megköszönni, hogy családtagjaim mellettem voltak abban az időszakban, amikor egészségem gyenge volt, miközben ezt a könyvet írtam. Tény és való, hogy nélkülük régen elveszítettem volna motivációmat és ambíciómat. Olyan elkeseredett voltam, hogy bármennyire is gyűlölöm a tablettákat, tekintetbe vettem ezt a lehetőséget is. Annál is inkább, mert orvosom folyamatosan ezzel nyaggatott. Amint viszont említettem, makacs vagyok. Elutasítottam a gyógyszerek szedését. Elsősorban elmondanám, hogy bár a gyógyítás természetes módszereit helyezem előtérbe, nem vagyok olyan ember, aki a hagyományos orvoslás ellen van.

Rendszeresen járok orvoshoz, nem viszonyulok abszurd módon a dolgokhoz, ha egészségről van szó. Az orvosoknak köszönhetem az életem, ahogyan sokmillió más ember is. Amikor gyermek voltam, csupán néhány eves, szívműtétet végzett rajtam egy román orvos. Mély hálát érzek iránta, és egész életemben nagyon hálás leszek neki, mert tudatában vagyok annak, hogy csak egy vagyok abból a több ezer életből, amelyet megmentett. Viszont nem értek egyet azzal, hogy úgy kellene gyógyszereket szednünk, mintha cukorkák lennének. Testünk képes kell, legyen arra, hogy saját maga bírkózzon meg bizonyos bántalmakkal.. Másképp napról napra gyengébb és sebezhetőbb lenne. Mind ahányszor valamilyen bántalomról esik szó, tekintetbe veszem az összes lehetőséget, és amit ennek során felfedeztem az lehet, hogy rémisztőnek hangzik. A világ több hírneves egyetemei által végzett, megerősített tanulmányok kimutatták, hogy a vérnyomás szabályozásának gyógyszerei valójában megnövelik a szívroham vagy szívinfarktus kockázatát.

Még ha néhány esetben csökkentik is a vérnyomást, mellékhatásaik végezetesek lehetnek azok számára, akiknek gyenge a szívük. Hihetetlennek tűnik.

Adok néhány példát, hogy meggyőződj ennek igazáról. Az Egyesült Államok egyik neves orvosi egyeteme által a közelmúltban végzett tanulmánya kiemeli azt a tényt, miszerint a kalcium gátló gyógyszerek, amelyeknek az a szerepük, hogy meggátolja a kalcium bejutását a sejtekbe, 85.000 halálesetet okoznak, amelyek elkerülhetőek lennének. Ezek azért történnek, mert a gátlók szívrohamot vagy infarktust okoznak. A halálesetek oka továbbá az emésztőkészleti vérzések és olyan bántalmak, amelyeket a gyógyszerek a máj és a vese szintjén okoznak.

Sőt, abban az esetben, ha a páciens immunrendszere gyenge, ugyanezen ok miatt, betegségek sokaságában szenvedhet. Az Amerikai Egyesült Államok Szív, Tüdő és Vér területeivel foglalkozó Nemzeti Hatóságának bevallása szerint a legismertebb vérnyomásra használt gyógyszerek jelentősen megnövelik a rák kialakulásának kockázatát.

Dánia Állami Egyetemének kutatói felhívták a figyelmet arra, hogy az 50 évnél idősebb, koleszterincsökkentő gyógyszereket fogyasztó emberek körülbelül 15%-a idegrendszeri problémákkal küzdenek, az idegrendszert ugyanis károsítják az ilyen típusú gyógyszerek. A nemzetközi sajtó ugyancsak közölte, hogy az ilyen jellegű gyógyszerek sokkal több bántalmat és halálesetet okoztak, mint amennyit a hivatalos statisztikák megjelöltek.

Az ilyen példák úgy hiszem elégségesek, úgyhogy be is fejezem a felsorolást. Az alapgondolat az, hogy nincs értelme olyan gyógyszereket szedni, amelyek, valószínűleg több rosszat tesznek, mint jót . Sőt, bármelyik orvos megmondhatja, hogy ha ilyen gyógyszereket szedsz, a szervezeted hozzájuk szokik, és gyakorlatilag a függőivé válsz, olyakor egész életre szólóan. Főleg, hogy van más választásod is, ami a vérnyomás csökkentésére.

JEGYEZZÜK MEG:

Ha jelenleg koleszterin- vagy vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szedsz, NE HAGYD ABBA a továbbiakban azok szedését. Jelentős kockázatoknak teszed ki magad, ha egész egyszerűen felhagysz a kezeléssel. Ezért, kérlek, mielőtt bármilyen döntést hoznál, konzultálj az orvosoddal, és kérdezd meg tőle, hogyan szabadulhatsz meg az illető gyógyszerekről, miközben a vérnyomásod csökken azzal a módszerrel, amelyet a következőkben fogok bemutatni.

Következésképpen, jogos a kérdés: „Ha ezek a tanulmányok nyilvánosak, hogyan lehetséges, hogy ezeket a gyógyszereket továbbra is indokolatlanul forgalmazzák?” Nem szeretnék tovább menni ennek a kérdésnek a megválaszolása érdekében. Mindketten tudjuk, hogyan működnek ezek a dolgok. Mindent a pénz diktál. A nagy gyógyszergyártó vállalatok nagyon erősek, korrupció pedig a világon mindenhol létezik, nem csak nálunk. Már részről nagy botránnyal és fejfájással jár kivonni a piacról egy már engedélyezett gyógyszert. Az orvosok nagytöbbsége becsületes és annak függvényében próbálják végezni munkájukat, amilyen tudással rendelkeznek.
Mindössze az a problémájuk, hogy két esélyük van: gyógyszereket írnak fel receptre vagy megoperálnak. Olyan módszereket használnak, amelyet sokan mások alkalmaztak őelőttük, mert félnek attól a gondolattól, hogy olyan próbáljanak ki, amely kívül esik a rendszeren, még akkor is, ha az a valami nem ártalmas és nincsenek mellékhatásai.

Visszatérve az én történetemre, elmondtam, hogy vérnyomásom folyamatosan növekedett, és hogy megmakacsoltam magam a tekintetbe, hogy visszaszerezzem az egészségemet. Az össze módszert kipróbáltam, amivel szembetalálkoztam. És, mivel sokat kerestem, elhiheted, hogy sokkal találkoztam. De egyiknek sem volt hatása. Ne gondold, hogy túlzok, de megrémített az a gondolat, hogy már nem leszek az élők sorában. Statisztikailag, éves tekintetben, a legtöbb ember a magas vérnyomás okán halálozik el, ezek a számok meghaladják a rák által okozott halálesetekét is.

Ezelőtt körülbelül 20 évvel olyan orvosi kézikönyvek kerültek közlésre, amelyek alátámasztották, hogy a vérnyomásnak csupán 2 egységgel való csökkentése magával vonja az infarktus kockázatának 15%-os csökkenését. Nos végezz számítást, és figyeld meg, hova vezet, ha szükség esetén 30 egységgel csökkentjük a vérnyomást.

“„…teljesen természetes és kockázatmentes””

„Andras Fekete Úr, az általad javasolt gyakorlatok valóban működnek! Két hétig végeztem őket, és vérnyomásom 160/99-ről 136/ 78-ra csökkent, ami csodálatos! Mielőtt elkezdtem volna ezeket a gyakorlatokat, kész voltam megadni magam az orvosomnak, hogy valamilyen gyógyszereket szedjek, a nevükre már nem emlékszem. Viszont megtaláltam a weboldalas, és azt mondtam, hogy nem ártana kipróbálnom. Főleg, mert teljesen természetes és kockázatmentes. Tudd, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy kipróbáltam. Sőt, megköszönöm, hogy megosztottad a módszeredet! Tisztelettel és megbecsüléssel,

N. Róbert (Debrecen)

Most jöjjön egy rövid, felvilágosító kitérő

Talán nem fogod látni rögtön az összefüggést, de ha van egy kis türelmed, láthatod majd, hogy ez a kis kitérő arra hivatott, hogy a vérnyomás csökkentésének kulcsát nyújtsa. Mindig is szerettem a lovakat. Az egyik nap olyan televíziós műsort követtem nyomon, amely egy híres lóidomárról szólt, aki éppen demonstrálni készült egy csodálatos vadló idomítását. Képzeljék el egy pillanatra ezt a fiatal csődört, amelyet egyenesen a hegyekből hoztak. Az erőteljes és heves állat soha életében nem látott autókat vagy embereket. Egész lényéből üvöltött a félelem és a szorongás. A fiatal musztáng pulzusa és vérnyomása kolosszálisan megnövekedett, amikor befogták és lehozták a helyekből. Elbűvölő volt, hogy Monty kevesebb, mint 10 perc alatt terjesen megváltoztatta a csődör feszültségi állapotát. Az idomító hihetetlen hatást gyakorolt az állatra:

  • A csődör teljesen megnyugodott
  • A pulzusa lecsökkent
  • Teljes mértékben ellazult és összpontosította figyelmét
  • Vérkeringése NORMÁLIS lett

És mindez annyi idő alatt történt, amennyi egy egyszerű tea elkészítésének felel meg. El se hittem volna, ha nem a saját szememmel látom. Valami megváltozott az állat belsejében, váratlanul teljesen más lóvá változott. Ez rögtön gondolkodóba ejtett… Vajon az idomító módszere alkalmazható lenne az embereken is, nem csak a lovakon? Vajon alkalmazhatnám ugyanezt a technikát arra, hogy önmagam csökkentsem le a vérnyomásomat? Kevéssé tűnt esélyesnek a dolog, de gondoltam semmit nem veszíthetek, ha kipróbálnám.

Az egészség területén szerzett kutatói tapasztalatom képessé tett arra, hogy megértsem, mi az eljárás, ezért azonnal megkíséreltem kipróbálni. Összeállítottam az első gyakorlatkészletet, amelyet követően két hét múlva javítani és módosítani kezdtem őket, hogy ráleljek az ideális variánsra. Két héttel később megmértem a vérnyomásom. Vasárnap este volt, valamikor augusztus vége felé, és bizalommal figyeltem a vérnyomásmérő tűjét. Felejthetetlen pillanat volt. Egész egyszerűen nem jött, hogy higyjek a szememnek. 119/76 volt a vérnyomásom. A feleségem el volt ragadtatva. Jobban örült, mint én, sőt, örömkönnyekben tört ki.

Egészen addig nem is tudatosítottam, mennyire aggódik miattam, és mennyire szeret. A gyermekeink kíváncsiskodva rontottak be az ebédlőbe, hogy megtudják, mi történik. Elmondtam nekik is, majd mindannyian összeölelkeztünk, és együtt sírtunk.

Már nem volt félni semmitől! A következő hetekben ingadozott a vérnyomásom, de egyszer sem érte el olyan magas szintet, amint amilyen addig volt. Most már évek óta normális és semmilyen problémám nincs vele. Azóta a technikám javításokon esett át, és három egyszerű gyakorlatot alkottam, amelyek majdnem minden esetben 120/80 alá csökkentik a vérnyomást egy hét leforgása alatt. Módszerem hatékonyabban működik, mint a szívgyógyszerek! Ezen felül semmilyen mellékhatása nincs. Több ezer ügyfél próbálta ki, és bebizonyították hatékonyságát.

A vérnyomásproblémáiknak az esetei nagyban különböztek:

  • Genetikai örökség
  • Magas koleszterin
  • Stressz és szorongás
  • … és számos más dolog

NÉHÁNY NEM KÉRELMEZETT, ELEKTRONIKUS POSTÁN ÉRKEZETT ÜZENET OLYANOK RÉSZÉRŐL, AKIK RÉGEN MAGAS VÉRNYOMÁSBAN SZENVEDTEK:


„A fejfájások, amelyek egész életen keresztül gyötörtek, teljesen elmúltak, és úgy érzem, tele vagyok energiával”

“62 éves vagyok és a középkor sajátos magas vérnyomásban szenvedek, Két hete kezdtem el az ön vérnyomáscsökkentő gyakorlatait, és nagyon elégedettnek mondhatom magam. Nem csakhogy a vérnyomásom újból normális értékű, de azt figyeltem meg, hogy olykor még ez alá is csökkent. A fejfájások, amelyek egész életen keresztül gyötörtek, teljesen elmúltak, és úgy érzem, tele vagyok energiával. Egészségügyi szempontból az Ön módszere többet segített, mint bármi más, amit mostanáig kipróbáltam.”

János (Kaposvár)

„Nem tudom szavakba önteni, mennyire el vagyok ragadtatva!”

„Kedves Fekete András, több, mint egy hete végzem a gyakorlatokat tartalmazó programot, és már most észrevettem a vérnyomás csökkenését. Mielőtt elkezdtem volna a gyakorlatokat, a vérnyomásom 146/110 volt, most a vérnyomásmérő 136/77-et mutat. Nem tudom szavakba önteni, mennyire el vagyok ragadtatva. Szeretnék szívből köszönetet mondani a gyakorlatokat tartalmazó programért.”

Mihály (Győr)

Nincs jelentősége a kiváltó oknak. A gyakorlataim eredményesek.

Az ügyfeleim közül sokaknak nagyobb a vérnyomásuk, mint nekem, amikor maga vérnyomásom volt. Mindegyikük végzett orvosi kezelést, mielőtt kipróbálták volna a vérnyomáscsökkentő technikáimat… De tegyük félre ezeket a történeteket, és fejezzük be a kitérőnket. Valószínűleg megkérded, melyek ezek a gyakorlatok és hogyan fognak működni a te esetedben. Mindjárt elérünk oda is.

De előtte el szeretném magyarázni . . .

Mi okozza valójában a magas vérnyomást?

Valószínűleg nem az, amire gondoltok. Elsősorban tudatosítanotok kell, hogy nem egyik napról a másikra letetettek magas vérnyomásúak. A magas vérnyomás sokkal hamarabb megjelent, minthogy a vérnyomásmérő jelezte volna. Az orvosok és a szakértők nagytöbbsége elismeri, hogy nem tudnak túl sokat arról, mi okozza a magas vérnyomást, még akkor sem, ha ismerik néhány tényezőjét vagy előjelét. Így nehéz megoldást találni. Időnként mindenki esetében vannak olyan pillanatok, amikor a vérnyomás megnövekedik vagy lecsökken. Ez teljesen normális stresszhelyzetben vagy akkor, amikor fizikai gyakorlatokat végzünk. Problémát az jelent, amikor a vérnyomás továbbra is magasan marad, és nem csökken, amikor az illető személy pihen.

Ha magas a vérnyomásod, a szív több vért pumpál mint amennyit az artériák erőfeszítés nélkül tudnak szállítani. Ekkor újabb bajok kezdenek beállni. Ahogy a rozsdás csövek esetében is történik, az artériák meszesedett falai megrepedhetnek belül, ha a vér túl nagy nyomással halad bennük. A koleszterin és a vér egyéb zsírjai fokozatosan rakódnak le az artériák belső repedezéseiben, és a véredény falainak keménységének a súlyosbodásához, és azok megvastagodásához vezetnek. Ezen a ponton ördögi és halálos kör indul el… Miközben egyre kevesebb vér kering a keskeny erekben, a pumpálás nyomása megnövekedik. A szív megfelelő vérmennyiséget próbál biztosítani a testnek, ezért egyre nagyobb erővel pumpál, hatalmasan megnövelve a nyomást. Az idegrendszer tudatosítja magában, hogy a vérnyomása túl magas, és megpróbálja megoldani ezt a problémát. Testednek igazából nem kellene mást tennie, mint kitágítani az artériákat, és hagyni, hogy a véráradat haladjon. De ez nem könnyű feladat, ha azok nem elég puhák és rugalmasak. Ezért jegyezd meg: az artériák már megszilárdultak és nem tágulnak könnyen. A következő dolog, amit az idegrendszer tesz, hogy arra kényszeríti a veséket, hogy több sót és vizet válasszanak ki a testben lévő vérmennyiség csökkentése érdekében.

A szabály egyszerű: kevesebb folyadék, kevesebb nyomás.

Megoldódott a probléma? Nem egészen!

A vér bizonyos mennyisége indokolt okból van jelen. A vér felelős az oxigénnek és a tápláló anyagoknak a testben való elosztásáért. Mindegyik sejtet oxigénnel és tápanyagokkal kell ellátni. A vér mennyiségének csökkenése automatikusan azt eredményezi, hogy a test sejtjeinek egy része nem kap tápanyagot, és vészjelzéseket küld az agy felé: Figyelem, problémánk akadt! Képzeld el, mi történik az agyad Központi Részében: A szív így kiált: „Több vért kell pumpálnom, gyorsabban!” A vesék ezt kiabálják: „A vér nyomása veszélyesen nagy, le kell csökkenteni a vér mennyiségét!” A test sejtjei ezt üvöltik: „Éhesek vagyunk, adjatok vért!” . . . Az idegrendszer pedig a következőről számol be: „Normális reakciónkat, hogy a nagyobb vérmennyiség haladása érdekében kitágítsuk az artériákat, nem koronázza siker!”

Valami nagyon súlyos történik. Az egyetlen opció agy azon része marad, amely az automatikus válaszok ellenőrzésével foglalkozik. Súlyos értékű üzeneteket küld a test minden részébe. Vészhelyzetben vagyunk! Ez az állapot valójában még rosszabbat eredményez, mint amilyen helyzetben voltunk. A testben lévő összes sejt túlterheli magát, és minden létező módszerével megpróbál küzdeni a veszély ellen. A sejtek több tápanyagot kérnek, hogy ezt az állapotot biztosítsák. A szív gyorsabban ver, így megnöveli a vérnyomást.

A vesék nem igazán tudják, mit tegyenek, legfeljebb megadják magukat. Mindez azalatt történhet, hogy nyugodtan ülsz, és ezeket a szavakat olvasod. Anélkül, hogy tudatában lennél… Talán egy infarktus vagy szívroham küszöbén állsz ebben a pillanatban! Mindez, amit elmagyaráztam, orvosi körökben jól ismert. A valósi probléma akkor jelentkezik, amikor megpróbálod ellenőrzés alatt tartani ennek az ördögi körnek valamelyik részét.

Azok a gyógyszerek például, amelyek a vesék folyadék-kibocsátását növelik meg, képesek időszakosan csökkenteni a vérnyomást. Ezek viszont rosszabbá tehetik a dolgokat, mivel ebben a szakaszban a szív sejtjei nem jutnak vérhez. Megint csak válságállapot áll be!

Majd megjelennek azok a mellékhatások, amelyekkel a gyógyszerek mindig rendelkeznek, amelyek túl sok dolgot borítanak fel ahhoz, hogy egész egyszerűen eltekintsünk tőlük. Az egyetlen tartós megoldás a vérnyomás csökkentésére, ha megszakítod ezt az ördögi kört. Az egyik lehetőég ilyen értelemben, hogy tested és agyad használd, az a módszer, amelyet azon a napom az Idomítótól tanultam, a: „koncentrációs szünet”. Megmagyarázom: Képzeld azt, hogy egy rajzfilmben vagy. Belépsz egy tárgyalóterembe, ahol találkozol a szíveddel, a veséiddel, az agyaddal és a sejtek képviselővel. Mindegyik amiatt veszekedik, hogyan kezeljék a merev erek és a magas nyomás problémáját.

Mindegyik vörös az idegességtől és frusztrált. Most képzeld el, hogy te mivel kiváló tárgyaló fél vagy, sikerül egész egyszerűen meggyőznöd őket, hogy megnyugodjanak és lazuljanak el. Ne csinálj semmi mást a következő percekben. Ezt hívjuk „koncentrációs szünetnek”. Miközben ültök a teremben, és megnyugodtok, a megoldás kézenfekvő lesz mindegyikőtök számára:

  • • Állítsd le a riadó állapotát, hogy a sejteknek ne legyen szükségük annyi vérre a működéshez.
  • • Lassítsd le a szív ritmusát, hogy csökkenjen az artériákra gyakorolt nyomás.
  • • Teremts egyensúlyt a vesék által generált víz és só szintjében
  • • Miközben a tested megnyugszik, képes lesz egyedül meggyógyítani magát.
  • • Mindenki szervezetének szüksége van erre a „koncentrációs szünetre” azért, hogy megnyugodjon, hogy a feladatra hangolódjon és koncentráljon. Miközben a vérnyomás csökken, az artériák újból rugalmasabbak lesznek, mivel ellazulnak. A gyenge egészség ördögi köre ezáltal megtörésre került, a szívroham vagy szívinfarktus kockázata pedig a nullához közelít.

„Hihetetlen, csupán egyszeri végzés után!”

„Tegnap meghallgattam az audió felvételeket. Nem mentem kisebb sétára, inkább azt a sarokjátékot végeztem, amelyet a felvétel magyarázott el. Megmértem a vérnyomásom a gyakorlat előtt, és utána is. Előtte 180/115 volt. Miután elvégeztem mind a három felvételben részletezett gyakorlatokat, újból megmértem, és 150/90 volt. Hihetetlen, csupán egyszeri végzés után! Úgy látom, hogy senki sem tud ilyen megfelelően szembeszállni a magas vérnyomás okozta problémákkal. Úgy tűnik, hogy az öregedés során (56 éves vagyok), nincs más útja a feszültségek levezetésének, mint az általad leírt módszer.”
Alexandra (Gaesti)

Edzd a tested és az elméd !

Elég nehéz elmagyaráznom, pontosan hogyan működnek ezek a gyakorlatok a mindennapi életben. Olyan dolgok kategóriájába tartoznak, amelyekkel bizonyos tapasztalatot kell szerezni, hogy valójában megértsd őket. Minden, amit mondhatok az, hogy nem igényelnek erőfeszítést a részedről. Miközben végzed őket, ülnöd kell, vagy lassan sétálnod a szobában, kellemes fizikai-lelki gyakorlatkombinációt képviselnek.
Egyszerűbben mondva, a tested és az elméd edzed. Következésképpen, nem számít, hogy jó fizikai kondícióban vagy-e, ettől függetlenül képes leszel a gyakorlatok végzésére. Semmit sem kell előzetesen megtanulnod, azonnal örvendeni fogsz a gyakorlatok által szerzett előnyöknek. Természetesen adunk részletes írásos útmutatót is, amelyben pontos magyarázatot kap ezeknek a gyakorlatoknak a végzése, és az, hogyan működnek. Ezért annak függvényében, mit kedvelsz jobban, rövid időn belül rendelkezésedre áll majd minden, amire szükséged van, hogy lecsökkentsd a vérnyomásod.
Nem igényel sok időt a részedről, kevesebb, mint 30 percet naponta. A három gyakorlat összesen 40 percet tesz ki, de elég ha egyet vagy kettőt végzel belőlük egy nap. Az emberek nagytöbbségének kevesebb mint egy hétre volt szüksége, hogy lecsökkentsék vérnyomásukat. Ha végzünk egy kis számítást, rájövünk, hogy ez összesen 3 órát tesz ki. Jól hangzik, nem? Három óra az idődből megér körülbelül 30 évnyi egészséget, nem igaz? Így gondoltam én is!

„Gyógyszerek nélkül”

„Befektettem a programodba, és csak a harmadik gyakorlatot végeztem el, egyszeri alkalommal. Ez követően jó pár órát aludtam. A rá következő napon, 11 óra körül megmértem a vérnyomásom. Nem jött, hogy elhiggyem. Már nem vettem be a négy gyógyszeremet, és újból megmértem a vérnyomásom úgy délután 5 óra körül. 136/79 és 81 volt. Gyógyszerek nélkül! Arra gondoltam, hogy újból elvégzem a harmadik gyakorlatot, és lefekszem. Holnap elvégzem mint a három gyakorlatot. Eldöntöttem, hogy bebizonyítom, képes vagyok egyedül helyretenni az egészségem.”

Dalma (Budapest)

Sorozatnyi előny:

Ahogyan az a vad csődör, te is nyugodt és koncentrált állapotba kerülsz, miután elvégezted a gyakorlatokat. Azok közül, akik kipróbálták a gyakorlataim, sokan mondták, hogy olyan belső békére találtak, amilyenben azelőtt sosem volt részük. De ami a legtöbbet számít, hogy MIT NEM ÉRZEL. Azaz miután a magas vérnyomásnak már nincsenek tünetei, nem érzed magad úgy, mint egy nyomás alatt lévő kazán, hanem lassan kikerülsz a nyomás alól, és megnyugodsz. A szív, az agy és a vese közti körfolyamat megjavul. Mindezzel együtt, meglepődsz, amikor megméred a vérnyomásod, és látod, hogy normális értéke van. Alig tudod majd elhinni.

De a legjobb oldala az egésznek a következő: Egyáltalán nem leszel beteg az életed további részében! Miért? Nos azért, mert azok a gyógyszerek, amelyeket szedtél, mellékhatásokat gyakolrolt a maga vérnyomás szimptómáira. Ha elkezded szedni a gyógyszereket, egész életedben szedned kell őket. De ha ellenben ezt a három egyszerű gyakorlatot végzed, a magas vérnyomás valódi okozóját támadod, és így tartós gyógyulást fogsz elérni.

„… egész egyszerűen kisebb fájdalmat érzek a mellkasomban!”

„Köszönetet szeretnék mondani a könyvért. Tanúsíthatom, hogy csak két napja végzem a gyakorlatodat, de egész egyszerűen kevesebb fájdalmat érzek a mellkasomban. Gondolom ez annak köszönhető, hogy csökkent a vérnyomás. Mindezzel együtt a szisztolén dolgozom, amely 145-ről 128-ra csökkent. Biztos voltam benne, hogy az utóbbi 2 évben felgyűlt stressz végezni fog velem. A szívspecialista kalcium gátlókat és egyéb gyógyszereket akart felírni nekem, de nem szerettem volna kitenni magam ezek mellékhatásainak. Ezért erős meggyőződésem, hogy nagy szerencsém volt, amikor rátaláltam az oldaladra. Mindenkinek csak ajánlani tudom a gyakorlataidat!

Sándor (Pécs)

„…anélkül, hogy bármilyen diétát követtem volna”

„Kilenc évvel ezelőtt kezdtem érezni a magas vérnyomás okozta problémákat. Nyolc éven keresztül orvos által felírt gyógyszereket szedtem. Sosem békéltem meg a gondolattal, hogy tablettákat kell szednem – mivel a kezdetektől tudtam – hogy ezek csak gátolják, de nem oldják meg a problémát. Sőt, a vérnyomásom továbbra is magas volt. Néhány héttel ezelőtt szereztem tudomást a programodról, és szerencsém volt, hogy nem gondolkoztam túl sokat azon, hogy kipróbáljam. Az utóbbi 12 napban a vérnyomásom tartja a 74/118 értéket anélkül, hogy bármilyen diétát követtem volna. ”

Mária (Szászhalombatta)

Csak képzeld el…

Csak képzeld el, hogy csendben és nyugalomban van részed, amely azzal a hírrel párosul, hogy egészséges ember vagy, és hosszú, boldog és virágzó életben lesz részed. Viszont a legtöbb esetben probléma ékelődik ebbe az egyenletbe. Amikor elmagyarázom, hogy a technikám milyen egyszerű és hatékony, sokan azt kérdezik, vajon ez nem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Természetesen ők is meggyőződnek róla, miután kipróbálják, az elején viszont egy részük szkeptikus, és kételkednek. Meggyőződésem, hogy te is habozol ebben a pillanatban. Azt gondolod, hogy ez túl jó hír ahhoz, hogy igaz legyen.

Rendeld meg ma a gyakorlatokat. Próbáld ki őket, és a saját bőrödön tapasztalhatod, milyen, ha a vérnyomásod normális értékű. Egy ideig mérd rendszeresen, hogy meggyőződj arról, hogy az eredmények valósak. Majd menj orvoshoz, és végezz néhány vizsgálatot. Teszteld a szívritmust és a vérnyomást. És tégy meg mindent, hogy meggyőződj róla, a gyakorlatok mindent beteljesítenek, amit ígértem.

Észrevettem, hogy az ügyfelek szorgalmasabbak, ami a gyakorlatokat illeti, ha arra gondoltak, hogy valamennyi pénzt fektettek bele. Ha tudják, hogy ingyen van, nem fektetnek bele szorgalmat. Azért, mert pénzbe kerül, értékesebbnek tekintik ezt a módszert.

Sőt, író vagyok és az egészség területének szenvedélyes kutatója. Ez a módja annak, hogy megkeressem a kenyerem. A program kevesebb pénzbe kerül, mint a havonta megvásárolt vérnyomásgyógyszerek, vagy mint az orvosi vizsgálat. Arról ne is beszéljünk, mennyibe kerül egy sebészeti beavatkozás vagy a szívrohamot vagy infarktust követő beutalás. Saját tapasztalatból tudom, hogy amikor megkönnyebbülsz, hogy vérnyomásod normális értékű, a programra kiadott semmiségnek fog tűnni.

„Az éjjel olyan jól aludtam, mint már rég nem!”

„Amit művel, az egyszerűen varázslatos! MEGVÁSÁROLTAM a csomagot és máris jobban érzem magam. Ma előjegyeztem magam egy orvosi vizsgálatra. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani. Tudom, hogy örülni fog. Remélem, megszabadulok az orvosságoktól, mert utálom őket! Az éjjel olyan jól aludtam, mint már rég nem. Köszönöm szépen.”

Ágnes (Békéscsaba)

Majdnem mindeninek (ügyfeleim 90%-ának), aki kipróbálta a gyakorlatokat, sikerült 120/80 alá csökkenteni a vérnyomásukat anélkül, hogy megváltoztatták volna étrendjüket vagy életstílusukat, ez csodálatos! Mindezzel együtt én nem elégszem meg ennyivel. Szeretnék megbizonyosodni valóban arról, hogy a technikát követve, természetes módon gyógyulsz meg. Ezért, ha megveszed A vérnyomás természetes javításának könyvét, kapsz ráadást is, amelyet INGYENESEN ajánlok fel, bár értéke 1500 Ft.

„Az egészséges élet titkai” című könyv

Fedezd fel azokat a mozgatóerőket, amelyek segítenek kontroll alatt tartani magad, és abban, hogy megtedd a megfelelő intézkedéseket az egészséges élet érdekében. Ebből a könyvből 25 titkot tudhatsz meg, ezek között azt:
  • Hogyan kezeld a stresszt, a dühöt és milyen mennyiségű sót használj, hogy csökkenteni tudd a vérnyomást
  • Milyen jótékony hatása van az organikus élelmiszernek az egészségre
  • Hogyan őrizd meg egészségedet, ha nem áll sok idő a rendelkezésedre
Értékesítési ár: 1 500 Ft INGYEN !

“Szabadítsd meg életed a szorongástól és a stressztől”
című könyv

Vond ki életedből a mindennapi stresszt a könyvben található praktikus ötletek segítségével. Ha elolvasod ezt az anyagot, megtudod:
  • Hogyan tartsd féken az olyan magatartásokat, amelyek fenntartják a stressz állapotát
  • Hogyan szabadulj meg a pánikrohamoktól
  • Milyen gyors módszerek léteznek a stressz leküzdésére
Értékesítési ár: 1 500 Ft INGYEN !

„Az egészséges élet gyakorlati útmutatója” című könyv

Kövesd a könyv összes lépését, és élvezd az egészséges táplálkozásnak a szervezetedre gyakololt rendkívüli hatásait. Ebből a könyvből megtudhatod:
  • Hogyan tervezd meg az egészséges táplálkozást
  • Melyek az egészséges táplálkozáshoz szükséges tápanyagok
  • Milyen mennyiségeket és porciókat használj az egészséges étkezéshez
Értékesítési ár: 1 500 Ft INGYEN !

A könyv oly módon volt írva és szerkesztve hogy könnyen átvilágítható legyen. Azért hogy megbizonyosodjak hogy miden okod megvan rá hogy most megvásárold és hogy olvasd, minden rizikót magamra vállaltam és egy erőteljes garanciát ajánlok neked!

Ha még ma megrendeled a könyvet, van 30 napod hogy elolvasd és hogy bevesd a könyvben elhangzott tanácsokat. Elvárom hogy minél többet olvass és minél több módszert vessél be a bemutatott módszerek közül, hogy visszanyerhesd egészségedet ennél még rövidebb idő alatt. Azt kell érezd hogy egy sokkal értékesebb információt nyertél mint a kis befektetésed.

Abban az esetben hogyha nem vagy megelégedve, kérvényezz egy visszatérítést és vissza küldjük a pénzedet további kérdések nélkül.


Mit tartalmaz egészen pontosan a könyv:

  • Ez az anyag részletes információkat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan csökkentsd a vérnyomásod olyan természetes megközelítések által, mint étrendbeli változtatások, bizonyos növények fogyasztása és egészséges életmód elsajátítása.
  • Olyan érdekes dolgok is bemutatásra kerülnek, amelyek azt mutatják be, hogyan befolyásolja az életmód a vérnyomást. Megtudod, hogy az elfogyasztott ételek és a környezet által bejutott toxinok hogyan befolyásolják a vérnyomást.
  • Többet tudhatsz meg a dohányzás és az alkoholfogyasztás hatásairól. Ha nem is bocsátkozunk részletekbe, annyit mondhatunk, hogy ezek negatív hatással vannak a vérnyomásra. Ha vannak is érvek arra, hogy az alkoholfogyasztás segíti az artériák és a szív működését, fedezd fel, hogy alkohol fogyasztás nélkül, hogyan tudsz kétszer olyan erős hatást gyakorolni szervezetedre! Nagyon érdekes lesz olvasnod a két típusú koleszterinről és zsírról is. Ebből kettő egészséges, kettő pedig ártalmas.
  • De ez nem minden! Rendelkezésedre bocsátunk egy listát, amely tíz olyan alapvető táplálék-kiegészítőt foglal magában, amelyek alapvetőek a vérnyomás csökkentése szempontjából. Lehet, hogy egy közeli gyógyszertárból is beszerezheted őket, csak eddig nem tulajdonítottál nekik jelentőséget.
  • Ezen felül elmagyarázom, milyen ételeket fogyaszthatsz annak érdekében, hogy ugyanazokat a tápanyagokat vidd be szervezetedbe, amelyek a táplálék-kiegészítőben vannak. A másik olyan lista, amelyet úgy vélem, érdemes áttekintened, öt gyógynövénytípust foglal magába, amelyek majdnem azonnal lecsökkentik a vérnyomást. Ezek a növények akár általad is begyűjthetőek, vagy olcsóbban beszerezhetőek, mint azok az orvosságok, amelyeket tartalmaznak. Sőt, nincsenek mellékhatásaik!
  • És végezetül ismerd meg azt az öt változtatást az életmódodban, amelyek által természetesen és gyógyszerek nélkül biztosíthatod a normális vérnyomást.
A következő 100 példány jelentős árleszállítással kapható, ami azt jelenti, hogy most a következő áron rendelheted meg:
Csupán ennyibe kerül:
13 800 Ft
Rendelkezésre álló kedvezményes példányok száma:
100
7
Az utolsó vásárlás a következő időpontban történt:
7 799 Ft
Kedvezmény nélküli ár: 13 800 Ft.
Ma csak 7 799 Ft

 

TÖBB, MINT 5000 EMBER RENDELTE MEG AZ UTÓBBI ÉVBEN MAGYARORSZÁGON !

Több, mint 5000 ember használta sikerrel ezt a programot ebben az évben!

A térképen megjelöltük a magyarországi ügyfeleket… ezt az alábbiakban láthatod. Sajnos nem tudtuk belefoglalni a nemzetközi ügyfeleinket is, mert túl nagy lett volna a térkép.

 

Kedvezmény nélküli ár: 13 800 Ft
Ma csak 7 799 Ft
Rendelkezésre álló kedvezményes példányok száma:
100
11
Az utolsó vásárlás a következő időpontban történt:

Ezért dönts hamar!

Mindent összevetve, végülis három opciód van:

Az első, hogy nem teszel semmit. Hagyod, hogy nőjön a vérnyomásod, ami ma, holnap vagy egy hónap után nőni fog. Tudnod kell viszont, hogy minden várakozással töltött nap olyan kockázat, amelyet vállalsz. Az egyetlen, ami biztos, hogy végül rosszabb lesz a helyzet. Ezért hozz döntést, ha nem magadért, akkor a családodért. Mert van választásod.

A második lehetőség, ha gyógyszereket szedsz. Lehet hogy már most gyógyszereket használsz, vagy komolyan fontolóra veszed, hogy szedd őket. Már elmondtam, mit gondolok, és hogy a világ különböző pontjain készített tanulmányok mit állítanak a gyógyszerekről. A vérnyomásgyógyszerek valójában megnövelik annak a kockázatát, hogy más betegségben szenvedj, mint az infarktus, szívroham stb. A mellékhatások jelentős kockázatot jelentenek a gyógyszerek esetében. És amiről azt gondolod, hogy jót tesz, az hosszú távon több rosszat tesz. De nem kell tovább részleteznem, hiszen ha nem értenél velem együtt, nem jutottál volna a levélnek erre a szakaszára az olvasással!

A következő 100 példány jelentős árleszállítással kapható, ami azt jelenti, hogy most a következő áron rendelheted meg:
Csupán ennyibe kerül:
13 800 Ft
Rendelkezésre álló kedvezményes példányok száma:
100
7
Az utolsó vásárlás a következő időpontban történt:
7 799 Ft
Kedvezmény nélküli ár: 13 800 Ft.
Ma csak 7 799 Ft

Ezért szerencsédre, HÁROM LEHETŐSÉGED VAN Fektess be most néhány percet, és mentsd meg az életed. Jegyezd meg, tudom mit jelent. Voltam én is a helyedben, abban a kétségbeejtő állapotban, amiben te vagy. A feleségem nagyon aggódott amiatt, ami velem történik. Egészen addig, amíg megleltem a vérnyomás csökkentésének a természetes módját! És ezt a megoldást megosztom veled is. Ez a három egyszerű gyakorlat könnyen végezhető, hogy bárki kipróbálhatja. Miután a beszerzést követően, megkapod a programot, azonnal ki is próbálhatod. Sok ember már az első napon észrevette az eredményeket. És miután egy hétig végezték őket, teljesen rendbejöttek.

„Kipróbáltam őket, és működik”

„Tisztelt Fekete András, Norbert vagyok. Írtan Önnek a tegnapelőtt is. Csak annyit szeretnék mondani, hogy mélyen elismerem a gyakorlatok hatékonyságát. Kipróbáltam őket, és működik!”

Norbert (Győr)

Kedvezmény nélküli ár: 13 800 Ft
Ma csak 7 799 Ft
Rendelkezésre álló kedvezményes példányok száma:
100
11
Az utolsó vásárlás a következő időpontban történt:

Utóirat: Ezért abban a néhány pillanatban, amikor a megrendelésről döntesz, cserébe nem egy útmutatót vagy milliós ajánlatot kapsz. Amit megszerezhetsz egy plusz lehetőség lesz az egészség eléréséhez, mindezt könnyű, biztos és egyszerű módszer közvetítése által, amely lecsökkenti a vérnyomásod mindenféle gyógyszer nélkül. A következő lépés rajtad áll. NEM szorulsz majd vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre az életed további részében, és nem leszel a gyógyszergyártó cégek kísérleti alanya, hogy saját bőrödön tapasztald azok mellékhatásait.

Utó-utóirat: Erre a 3 gyakorlatra van szükséged. Nagyon jól tudod milyen komoly problémát jelent a magas vérnyomás. Végül infarktushoz, szívrohamhoz, veseelégtelenséghez vagy megvakuláshoz is vezethet. Egyszerűbben mondva, ledönt a lábadról. Minden nap orosz rulett az életeddel. Barátaid vannak, családod van. Ragaszkodsz hozzájuk, és ők is hozzád. Vigyázz az egészségedre. Maradj velük minél hosszabb ideig.

 

Az ajánlat a következő periódusban érvényes :
a készlet erejéig.